Orbán: "Soha nem voltam híve a pszichoanalízisnek"
Megsorozták a miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában. Az egyik, korrupcióra vonatkozó kérdés megválaszolását ügyesen megkerülte.
Megsorozták a miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában. Az egyik, korrupcióra vonatkozó kérdés megválaszolását ügyesen megkerülte.
A Parlament folyosóján kérdeztük Orbán Viktort arról, hogy miért ugyanaz a következménye egy érvényes és egy érvénytelen népszavazásnak.
Tiszteletben tartja az Európai Bizottság a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik nem szavaztak - mondta az EB szóvivője.
A vasárnapi eredménytelen (de politikailag a kormány szerint eredményes) kvótanépszavazás után azon melegében összeül a Parlament. Hogy ünnepli magát a kormány? Mit tud kihozni a helyzetből az ellenzék napirend előtt?
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke azt mondta, tegnap elvesztette a bizalmi szavazást Orbán Viktor, 15-20 milliárd forint égett el a gyűlöletkampányra. Az Együtt büszke rá, hogy része lehet a sikerben és Orbán Viktor kudarcában.
Be van fejezve a nagy mű, és érvénytelen. Orbán kisebbségbe került. Vélemény.
Míg Orbán Viktor számára ez a népszavazás nem szólt másról, mint hatalma stabilizálásáról, illetve a két éve a politikai látótér közelébe került ellenzék visszaszorításáról, a szavazókkal elhitette, hogy félniük kell. És rossz hír, hogy ha már sikerült összeszednie annyi embert, akikkel ő itt két év múlva is hatalmon maradhat, akkor a következő két évünk is ugyanarról szól majd, mint az előző kettő.
Nagyon kemény agymosásnak voltak kitéve a magyarok, úgy néz ki, hogy a döntő többség ellen tudott állni az intenzív gyűlöletkampánynak – mondta lapunknak a Political Capital elemzője, aki azzal nem érte egyet, hogy emiatt Orbán Viktornak le kellene mondania.
A Jobbik elnöke szerint tragikus következményei lesznek a vasárnapi érvénytelen népszavazásnak.
A Jobbik szerint a vasárnapi népszavazás nem volt több, mint egy nagyon drága közvéleménykutatás.
A szavazásra jogosultaknak 40,17 százaléka adott le érvényes szavazatot, közülük 98,32 százalék mondott nemet a kötelező kvótára, 1,68 pedig igent. A leadott szavazatok 6,3 százaléka volt érvénytelen. Orbán Viktor és a Fidesz hatalmas győzelemről beszél, a kormányfő alkotmánymódosításra készül.
Orbán Viktor az utolsó pillanatban is mozgósított a XVIII. kerületben, ahol a kerületi Fidesz-irodába látogatott el.
A vasárnapi brit, német, olasz és spanyol média is foglalkozott a magyarországi kvótanépszavazással. Van, aki szerint Orbánt nem a menekültek megjelenése érdeki, hanem az "európai kulturális ellenforradalom" és a liberális Európa felszámolása.
Az Európai Parlament elnöke már régóta nem számol Magyarországgal, de reménykeltőnek tartja a cseh és a szlovák miniszterelnök javaslatait a rugalmas szolidaritásról.
Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter társaságában látogatást tett a múlt szombati Teréz körúti robbantás sérültjeinél - derül ki a police.hu-n közzétett fotókból.
Orbán Viktor a népszavazás előtt a Magyar Időknben kampányolt. A bevándorlók, szerinte a helyi konfliktusoknak és a liberális európai politika áldozatai.
A közelgő zsidó újév alkalmából a miniszterelnök levelet írt több zsidóvezetőnek.
A politológus szerint a miniszterelnök maga is tehetne azért, hogy ne ilyen alákérdezős-jótanulós interjúk készüljenek vele.
Továbbra sem oldotta fel a zárást Orbán Viktor házának környékén a Terrorelhárítási Központ (TEK). A „személy- és létesítménybiztosítási intézkedést” három éve hosszabbítgatják.